Álláshirdetések száma: 2 697 Create CV
FőoldalKarriercentrum Munkahely Jogod van a munkához...
 

Jogod van a munkához... (1)

Jogod van a munkához, annak szabad megválasztásához, de hova lettek a munkahelyek?

Tudom, nem árulok el titkot, azon állításommal, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya értelmében ma, „ A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához”, továbbá jogunk van a szociális biztonsághoz, valamint olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkánk mennyiségének és minőségének. Még sok minden máshoz is jogunk van, csak egy a baj, hogy nagyon sokan vagyunk, akik nem tudunk ezzel a jogunkkal élni. Na nem azért, mert nem szeretnénk, hanem leginkább azért, mert nincs rá lehetőségünk. Csupán csak azért nincs lehetőségünk, mert egyre kevesebb van abból, amit úgy hívunk, hogy munkahely, ahová rátermettségünknek, képzettségünknek, és szakmai tudásunknak megfelelően tudnánk elhelyezkedni.

Köztudott, hogy ma Magyarországon már mindegy melyik szegletében élünk, egyre nehezebb lesz élni alkotmányos jogunkkal. Azokon a részeken, ahol az infrastruktúra fejlettebb ott ez könnyeben kivitelezhető.
Mivel gyönyörű hazánk nem csak Budapestből áll, bár sokszor az ellenkezőjét kell tapasztalnunk, egyre elkeserítőbb a helyzet, elsősorban vidéken. Nagyon sokan általánosítanak, amikor azt mondják, hogy az emberek már nem is akarnak dolgozni, csak élősködnek az adófizetőkön, akikre egyre nehezebb teher hárul. Bizonyára ilyen is van, de a nagytöbbségére nem ez a jellemző. Saját tapasztalatomból tudom, hogy az emberek többsége igen is akar dolgozni, és aki járt már ebben a cipőben, az tudja, milyen megalázó tud lenni ez a helyzet.

Hogy is van ez? Jogunk van a szociális biztonsághoz! Amihez szintén munkahely kell, mert enélkül nem igazán reménykedhetünk ebben a biztonságban, sem ma, sem holnap. A napokban voltam az egyik vidéki Munkaügyi Központban, ahol elkeseredett emberek tömegével találkoztam. Ennyire robogunk a jólét felé? Ha igaz lenne, az emberek nem itt ücsörögnének letargikusan, hanem élnének alkotmányos jogukkal. Több órás várakozásnál óhatatlanul fültanúja lesz az ott tartózkodó egyes beszélgetéseknek, és bizony egy optimista és sokat próbált embert is mint én, megviselik a hallottak, hisz emberi sorsok tárulnak fel. Nem vagyunk egyformák, és nem tudja mindenki feldolgozni azt a tényt, hogy munkanélküli lett és képtelenség elhelyezkedni, vagy ha végül sikerül is, a támogatás lejárta után a vállalkozó igyekszik megszabadulni az alkalmazottól. Természetesen vannak kivételek. Aztán kezdődik minden elölről; ez a 22-es csapdája.

Na és mi van akkor, ha már megszűnt az a bizonyos segély és még mindig nincs munkahely, vagy már nem lehet képezni az illető munkanélkülit, mivel nincs mivé képezni, mert „túlképzett” lett, de munkahelye így sincs. És mit mondjon egy alulképzett? Vagy ő „jár jobban”, mert még őt lehet képezni, és még reménykedhet, hogy a képzés után talán mégis sikerül munkahelyhez jutnia? Persze neki is sokszor csalódnia kell. Ha megjelenik egy új állásajánlat a piacon, több száz jelentkező van. A pályázást kiíró cég még arra sem méltatja a „ fölöslegessé” vált jelentkezőket, hogy értesítse őket: "Köszönjük, de valamilyen oknál fogva nem Önt választottuk!", pedig ehhez a gesztushoz, még érettségi sem kell. Mi ez, ha nem az ember semmibe vétele, leértékelődése?
Nos, ha megszereztünk egy bizonyos tudást, azt mégis bővíteni szeretnénk, vagy legalábbis szinten tartani, és nem elbutulni, legtöbben így vagyunk ezzel és nem adjuk fel. Sajnos több a megszűnőben lévő munkahely, mint ami megvalósul, annak ellenére, hogy ígéretben nem volt hiány. Egy felelősségteljes ember, mivel más választása nem igen akad, és munkálkodik benne a gondolat, hogy jó lenne majd azt a bizonyos nyugdíjat is élvezni, megpróbál valahogy mégis tisztességes munkahelyhez, ezáltal munkához jutni.

Alkotmányunk azt is kimondja, hogy a lehető legmagasabb színtű testi és lelki egészséghez is jogunk van, pedig a munkanélküli állapot nem más, mint lelki megnyomorítás, és ha a lélek beteg, abba a test is beleroppan. Ennek szemtanúi lehetünk nap mint nap.
Nem elég alkotmányunkban lefektetni, hogy jogunk van dolgozni, hanem meg is kellene teremteni hozzá az emberek számára a munkahelyeket, hisz enélkül nincs jelen, jövő, de még csak remény sem, pedig azt szoktuk mondani, hogy a remény hal meg utoljára.

Kundráth Györgyné

Article ratings:
Összesen: 2  |  Középérték: 5
Értékelni:

Hozzászólok
* Név
* E-mail
* Szöveg