Álláshirdetések száma: 4 564 Create CV
FőoldalKarriercentrum Karrier Milyen gyakran váltsunk?
 

Milyen gyakran váltsunk?

A karrier biztonság?Szocializálódván az "átkosban", a biztonság a munkámban nekem is sokáig ezerszer fontosabb volt, mint az izgalmasabb kockázat.
Mások is így voltak vele: vándormadárnak, megbízhatatlan alaknak számított, aki 2-3 évente nem átallott munkahelyet (sőt akár szakmát) váltani.

Ugyanakkor pl. az USA-ban érdekes , mozgalmas életű embert tiszteltek abban, aki 20 év alatt legalább 10 államot végiglakva, 10-12 szakmában is dolgozott. Nálunk (értsd: Közép-Kelet Európa): gyökértelen, komolytalan, semmire-se-jó figura. Örülhetett ha nem csukták le.
Mi a helyzet ezzel a jelenséggel most?

Sokszor kiszórják azoknak az önéletrajzát a pakliból, akik gyakran, látszólag logikátlan bakugrásokkal váltottak, hisz "mire jó, aki csak bolyong, botorkál a mellékvágányokon?" (Azért érdemes megnézni akár egy-egy sztár, komoly tudós önéletrajzát is. Mi mindent csináltak, mielőtt eljutottak oda, ahol tartanak?)
A kérdés persze nem csupán a "mit szólnak hozzá" oldaláról merülhet fel. Kiben NEM mocorog néha a kérdés: "Egyáltalán , jó helyen vagyok én, ezt akarom valóban csinálni, nem kellene mást is kipróbálni?" Baj-e ha gyakran tűzünk ki új célokat - csak éppen nem egyazon úton haladva, ahogyan a hibátlanul felépített szép karrierívekben látjuk? Van-e joga bárkinek is a másik életére sémákat megszabni és elvárni, hogy azokat tartsa is be? Ki nem hallotta még ezeket a mondatokat:
„Ó, ha megnézel engem, én legalul kezdtem, 10-15 év alatt lettem kisinasból vezérigazgató, minden gondolatom csak ez volt, éjjel-nappal magam előtt láttam a célt…stb.)" - ez irigylésre méltó, csak éppen nem mind ilyenek vagyunk.

Aki mer az nyer?Sokan szeretünk új képességeket felfedezni magunkban. Szeretünk sosem tapasztalt helyzetekben helyt állni, és persze, hogy szeretünk néha kockáztatni is.
Mi van velünk, akik csak egy időre találtuk meg az igazit a munkában? Vagy a tanulásban? Hol húzódnak a sokszínűség- sokféleség, nyitottság és felszínesség határai? Mikor vagyok én érdekes ember, akit bizony több dolog is izgat és úgy akarok egyszer elmenni innen hogy ne hiányozzanak legalább azok az élmények, amelyek a leginkább foglalkoztattak? Mikor tartanak mindezek miatt zűrzavaros embernek?
Egyáltalán: mennyire fontos, hogy minek tartanak bennünket, és mi mit tartunk erről?
Hány élet, munka, karrier, szakma, tudományág, jár nekünk, van-e aki ezt megszabhatja számunkra? Muszáj-e mások életét koppintani, hogy jó kisfiúk/ kislányok legyünk?
Kevés, nagyon kevés olyan megbízóm volt és van, akik pontosan azokat a pályázókat szeretik, akiknek múltjából kiderül: nem féltek dönteni, kockázatot vállalni valamiért, amire kiváncsiak voltak. Nem ártva ezzel senkinek. Rendelkezve azzal a megélt tapasztalattal: ha jön valami, akkor megoldják. Még nem tudják hogyan, meg azt sem, mi jöhet, de szorongás nélkül választanak, ha itt az ideje.
Ha megkérdik tőlem a pályázók, mit írhatnak, írjanak be az önéletrajzukba, szívem szerint azt mnodanám: mindent, amit csináltál és mindent ami érdekel.
Ennek ellenére inkább azt mondom: a pár hónapos elvetélt kisérleteket hagyd ki, ha mégoly hasznos is volt számodra, 5 év alatt 6 munkahely kicsit sok....és koncentrálj a mostani célodra. De ha a legfontosabb, amit üzenni akarsz magadról maga a sokszinűség, és olyan helyet keresel, ahol ezt értékelik is, akkor írj bele mindent, mégis.

Pontos, mint a svájci óraSzigorúan megbízói oldalról nézve: ha egy-egy éves munkahelyekről szól egy CV, azt bizony nem szeretik. Valóban: legalább 2-3 év, mire egy ember igazán elkezdhet "termelni", túljutva nem csupán a szorosan vett szakma ismereteken (ezt a "haladók" is el kell sajátítsák, cégenként mások a szokások, a folyamatok, még azonos munkakör mellett is) hanem a cégkultúra, a "más fejével való döntés" képessége terén is. Ehhez képest évente máshová menni...hm- elmélyült munkát semmiképpen nem tesz lehetővé.

Számomra a határ ott húzódik: mennyire komolyan teszel is valamit az új helyzetben, akarsz-e fejlődni, mennyit tanulsz, lapátolsz bele magadból, hogy elmondhasd: tényleg kipóbáltam, jó volt, vagy: háát, ezt nem nekem találták ki.

Ezerszer hallott mondatok: nem akarok meghalni amíg a tengert( Amerikát, Északi sarkot stb.) nem láttam.
Közben megy az élet, és még akkor is, ha valóban látod a tengert, a kérdés megmarad: közben mi volt? Másra nem vágytál? Nem próbáltad ki? Biztos, hogy csak a tenger kellett?

Tényleg: hány élet is jár nekünk? És kin múlik mindez?

Juci

Article ratings:
Összesen: 11  |  Középérték: 4.18
Értékelni:

Hozzászólok
* Név
* E-mail
* Szöveg