Álláshirdetések száma: 3 844 Create CV
FőoldalKarriercentrum Karrier Kaptam egy e-mailt
 

Kaptam egy e-mailt

(a Munkahelytobzódás cikk által kiváltott levélre reagálva)

Kaptam egy e-mail reagálást a Munkahelytobzódás című írásomra. A levél írója felhívja a figyelmemet azokra az ötven évnél idősebb munkavállalókra, akikre már nincs szükség, holott bármit megtennének, hogy, akár kevesebb bérért is, mint a fiatalok, dolgozhassanak. Sőt, a fejvadászcégek ezeket az embereket már nem is ajánlják a munkaadóknak, hiszen tudják, hogy úgysem választanák őket. Így már a jelentkezési procedúra elején elesnek a lehetőségtől, hogy állásuk legyen. Holott végzettségük, tapasztalatuk, szaktudásuk, kapcsolataik révén jócskán megfelelnének az elvárásoknak.

Nagyon sokat ültem a levél fölött. Igazat adok a benne leírtaknak. Sokat gondolkodtam, hogy mit is írhatnék erre. Minél többet gondolkoztam, annál inkább rá kellett jönnöm, hogy a probléma sokkal szélesebb, mint ahogy én ezt egy cikkben – vagy akár többen is – át tudjam ölelni.
Hiszen probléma a pénzhajhászat, a gátlástalanság, Európa lakosainak elöregedése, a nyugdíjrendszer, az oktatási rendszer, a kiválasztási folyamatok, csoportok kizárása, mások előnybe helyezése, stb.
Probléma, ha a nyugdíjasok a pályakezdők, a fiatalok elől veszik el a munkalehetőséget. Probléma, ha a nyugdíjhoz közelállók nem tudnak elhelyezkedni, nem tudják a tapasztalataikat hasznosítani, továbbadni. Probléma, hogy az arra nem megfelelő emberek kerülnek vezetői, döntési pozíciókba. Probléma, ha valakinek nincs meg a megfelelő bizonyítványa, de az is, ha túlképzett. Probléma, hogy hagyjuk kihasználni magunkat. De a legnagyobb, hogy tehetetlenek vagyunk.

Sokszor és sokat emlegettem a szemléletváltást.
Úgy érzem, most olyanok vagyunk, mint a szánkópályán az a gyerek, aki a lejtő alján ücsörög a szánkóján és nem érti, hogy fel kell állni, fel kell mászni a hegy tetejére, mert ez így működik. Mert nincs, aki húzzon vagy toljon minket, csak úgy, baráti szeretetből. Sokat kell dolgozni azért a néhány másodpercért, amíg siklik velünk a szánkó. Most még ücsörgünk és nézzük a többieket, akik már felfelé mennek, akikkel pedig együtt sikítottuk végig a legutóbbi száguldást. Üldögélünk, bár már kezdünk fázni a tétlenségtől. Üldögélés közben pedig hull ránk a hó, amitől még jobban fázunk, ráadásul nehezebbek is leszünk. Meg hát vannak, akik néha megrángatják a szánkónk kötelét, vannak, akik megrugdossák, és vannak, akik a mi szánkónkra pályáznak.

Van tehát probléma. És minél többet töprengünk rajtuk, annál jobban befed a hó.

Persze tudom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor minden lehetőséget meg kell ragadni, el kell fogadni, azért hogy megélhessünk. Kompromisszumokat kell kötnünk folyamatosan. Küzdenünk kell folyamatosan. Ha nem a konkurenciával, akkor saját magunkkal – már ha van magunkkal szemben elvárásunk.

Most csak annyit tehetek, megkérek minden vezetőt, hogy próbáljanak meg minél többeknek lehetőséget adni. Mert az iskolai bizonyítványok, az ajánlások mellett vannak személyes ambíciók, vannak álmok és van akarat is. Minden korosztályban. Ne hasonlítsuk magunkat mindig ahhoz a Nyugathoz, ahol hosszú évtizedek, évszázadok alatt érték el azt, amiben most élnek. Nézzük meg azokat, akikkel együtt indultunk. Ők hogy érték el azt, amijük most van? Ne a lenézés és az önfejűség legyen a mi jellemzőnk, hanem a tanulni akarás, a jobbért való küzdés. És ebben, benne van a tisztaság is. Ha másnak a keze fekete, a miénk legyen tiszta. Ha másnak a lelkiismerete nem makulátlan, mi törekedjünk arra, hogy megőrizzük hamvasságát. Ne engedjük meg magunknak azt, amit más megenged önmagának.
Talán nem mi leszünk a leggazdagabbak, a legsikeresebbek, de lehet, hogy minket fognak a leginkább tisztelni és szeretni, nekünk lesznek a legőszintébb, legragaszkodóbb partnereink és barátaink.

Megint fel lehet tenni a kérdést, hogy ennek mi köze az álláskereséshez. Gondoljuk végig: a cég, a vállalkozás nem lesz-e olyan, mint a benne dolgozók.

Valószínű, hogy sokan nem értenek velem egyet, sőt talán sokan kinevetnek. Mindenesetre köszönöm mindazoknak, akik rászánták azt a néhány percet, hogy elolvassák ezt az írást.

[Misu]
mvasas@wnet.hu