Álláshirdetések száma: 3 829 Create CV
FőoldalKarriercentrum Karrier Etika és Morál
 

Etika és Morál

Miért engedheti meg magának egy Multinacionális cég ezt ma Magyarországon!

Az erkölcs, tisztesség és becsület sokunk számára természetes, igaz csak abban az esetben, ha ilyen szellemben nevelkedtünk. Ezért vagyok képtelen elfogadni azt a morális válságot, ami ma uralkodik körülöttünk. Értem ezt az ország vezetőire éppúgy, mint az élet bármely területére.
Lassan már természetesnek kell vennünk, ha tőlünk lojalitást vár el egy munkáltató, de a beosztottjával szemben a lehető legerkölcstelenebbül jár el.

Hirdetés jelent meg településünkön, hogy az egyik áruház láncolat megnyitja 60-adik áruházát lakóhelyemtől pár kilométerre, ezzel munkahelyeket teremtve a környék lakóinak. Bevallom örültem, hisz köztudott, hogy több munkahely szűnik meg, mint amennyi megvalósul. Mivel végzettségemnek megfelelő állásajánlat is volt köztük, így pályáztam.

Rövidesen tájékoztattak, hogy tévesen jelent meg a pályázat, mivel csak háromezres az áruház, a meghirdetett állás nem aktuális, de felajánlanak egy készletasszisztensit, elfogadom-e. Érdeklődtem, hogy mégis mit takar maga a megnevezés és mi lesz a munkám, ha úgy döntök, hogy elvállalom. Napok multával kaptam egy telefont, hogy amennyiben az állás mellett döntök, akkor most kell nyilatkoznom és egy személyes találkozón kell megjelenni és a szerződést aláírni. Tájékoztattak továbbá, hogy a betanulási idő alatt egyöntetűen mindenkinek – az általam megjelölt bérnek - egy jóval kisebb változatát tudják felajánlani -, de ez a betanulási idő után módosul. El lehet képzelni, hogy több száz jelentkező várt még meghallgatásra és lehetőség pedig csak ez. Igent mondtam, bár már akkor kétségeim voltak. Rájöttem közben, hogy a megjelent pályázat nem volt téves, de közzétették, hogy minél többen jelentkezzenek, legyen kiből válogatni. Rövidesen be is igazolódtak a kétségeim, hiszen már nem vagyok egy pályakezdő. Ezért tartom felháborítónak, azt az eljárást, amit megenged magának egy multinacionális áruház. Az aláírt szerződésben lefektetettek és a valóságban megköveteltek nem egyeznek, és akkor még nem is esett szó a morálról. Ugyanis a szerződésben benne foglaltatik, hogy a munkavállaló köteles a munkáltatójával szemben lojális és etikus magatartást tanúsítani. Számomra ez természetes is lenne, de hiányoltam, hogy miért nincs lefektetve a munkáltató részéről ugyanez a dolgozója felé.

Nos hamarosan rájöttem, miért nem kötelezi ugyanerre a munkáltató, a munkavállalóval szemben önmagát. Sőt olyanokat enged meg magának, ami túlmutat minden erkölcsi normán.

Kezdődött a meglepetés sorozat azzal, hogy a betanulásra kijelölt áruház portáján az öltözőbe menetkor a táskánkban lévő minden egyes - intim - dolgot ki kellett rakni a pultra. Az ott ügyeletes férfi, vagy női alkalmazottak még meg is tekintették, hogy valóban mindent megmutattunk-e és következett a bélyegragasztás. Minden egyes darabra, ami esetleg kapható az áruházban, egy aznapi dátummal ellátott bélyegecskét ragasztottak. "Miért van erre szükség?" - kérdésemre az volt a válasz, hogy a legtöbb lopást a dolgozók követik el. Ledöbbentem! Már maga a tény, ahogy eljárnak velem szemben furcsa volt. A másik, még csak most akarok munkába állni, de már feltételezik rólam, hogy én lopni akarok.

Egyszer megalázzák személyemet azzal, hogy intim dolgaimat idegenek előtt közszemlére kell tennem, a másik pedig olyat feltételeznek rólam, amit soha nem követnék el.

A továbbiakban költségmegszorításokra hivatkozva a képzés idejére olyan helyen akartak elszállásolni minket, amely nem felelt meg a megegyezetteknek és inkább hasonlított a piroslámpás negyed egy épületére. Rangidős lévén – 99 %-ban huszonévesek lettek felvéve -, kijelentettem, hogy már pedig nem vagyok hajlandó ezt a szállást elfoglalni. Amennyiben nem biztosítanak higiénikus szállást, úgy már itt sem vagyok. Arra hivatkoztak, hogy a szállás már ki lett fizetve, – 2000,-Ft/nap - és nincs mit tenni itt kell maradnunk. Ám a határozott fellépés megtette hatását, így estére már másik szállást kaptunk. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy vajon milyen is lehetett ez a szálláshely. Nagyon fel voltam háborodva és tájékoztattam az újonnan épülő áruház igazgatóját, ha most az elején ilyen megalázó lépésekre szánja el magát egy munkáltató a beosztottjaival szemben, akkor a későbbiekben mire számíthatunk.

A következő hidegzuhany a napi költségkeretnél ért. Mivel lakhelyünktől távol van a betanítás, és nem tudunk naponta hazautazni, ezért az idevonatkozó irányelvek szerint, a költségkeret 1500 -Ft/nap. Ezt is írtuk alá, ezzel szemben 500 forintos étkezési utalványt kaptunk kézhez, amit a betanításra kijelölt áruház büféjében lehetett levásárolni. Egy kávé és egy szendvics sikeresen ki is jött belőle. Közel 80 km-re voltunk a lakhelyünktől és egész héten távol voltunk otthonunktól. Ha nem akartunk éhezni, akkor bizony bele kellett nyúlnunk a pénztárcánkba. Továbbá a több ezer forintos utazási költségeket mindenkinek magának kellett fedeznie és csak 30 nap múlva térítették meg, holott arról volt szó, hogy hetente kifizetik. Ha dolgozni akarunk, akkor fizessünk. Voltak akik évek óta nem dolgoztak, és nehezen tudták előtermeteni a pénzt a betanulásra.

Meglepetésekben nem volt hiány, így történt ez a betanulás módjával is. A betanulás helyszínéül szolgáló áruház tíz ezer négyzetméteres, az újonnan nyíló pedig háromezer négyzetméteres. Teljesen más módszer szerint működik az egyik és a másik: a nagynál megosztottak a részlegek, a rendelési rendszer is másképp funkcionál, bár kinézetre ugyanaz, de működése sok mindenben eltér.

Közölték velünk, hogy menjünk ki az áruházba, keressük meg azt a részleget, ahová tartozni fogunk, kérjük meg az ottani munkatársat, hogy mutassa meg, mi is az ő munkája, mit csinál egész nap és tanuljunk. Persze ez nem ment egyszerűen, hiszen az alkalmazott szeretné végezni munkáját, és nem kíván egy púpot a hátára, akinek egész nap még magyaráznia kell, tehát nem lehet csodálkozni, hogy legtöbbünket nem fogadtak kitörő örömmel, persze voltak kivételek is, de ez csakis az egyénnek köszönhettük. Jegyzetelni is kellett volna, de az egész napos rohanásban ez szinte teljességgel lehetetlen volt.

Hogy ne legyen egyszerű a dolgunk, előfordult, hogy gyakran máshová rendeltek minket. Amikor az ember már végig tudott volna kísérni egy folyamatot, akkor mozdítottak el minket. Amikor erre rákérdeztem, felsőbb utasítás szerint cselekvésre hivatkoztak.

Minden reggel előre ki volt töltve a jelenléti íven a munkába állás ideje, órára pontosan, ami legtöbbször nem fedte a valóságot, és persze a befejezési idő sem. Ez azért volt, hogy elkerüljék a túlórafizetést. Említettük, hogy jogszabály sértést követ el a hölgy aki ezzel foglalkozott, de szavai szerint, tudja mit csinál. Az áruház igazgatója sokadik jogos kritikánkra megjegyezte, hogy úgy veszi észre én leszek a "nagy falat" számukra.

Betanulás helyett mennünk kellett segédkezni egy aznap nyitott áruházhoz, mert káosz uralkodott. Ezen nem csodálkoztam, hisz napok óta csak azt tapasztaltam. Az előírt program helyett megint más történt, betanulás a pénztárba, mivel ha kell, pénztárosként is tudni kell funkcionálni. Így ment ez nap mint nap.

Pár nap eltelte után, megtudtuk, hogy két nap alatt középfokú tűzvédelmi szakvizsgát kell tennünk. El kell sajátítanunk egy négy éves anyagot és le kell vizsgázni belőle. Közben, el kell sajátítanunk a targonca vezetés elméletét és gyakorlatát, amiből szintén vizsgát kell tennünk. Egy autószerelő szakmunkás anyag lett kiosztva, hogy ezt meg kell tanulni egy hét alatt és ebből lesz a vizsga. Közben derült ki, hogy az árumozgatással is nekünk kell megbirkóznunk, ezért van szükségünk a targonca vezetői vizsgára. Megtörtént, hogy reggel 8-tól este 21-óráig oktatás folyt, majd 21.30-kor vizsgáztunk. Nos ekkor már kezdtem úgy érezni, hogy ez nem az én világom, de még mindig nem léptem.

Elkezdtünk érdeklődni a már ott lévő dolgozóknál, hogy mégis mire számíthatunk a betanulási idő elteltével. Ugyanazt hallottuk, amit mi is tapasztalhattunk, tehát a jövő nem valami kecsegtető.

Továbbra is mellékvágányon volt a betanulás, pedig ami a fő tevékenységünk lenne, egy számítógépes programon keresztül a megrendelések lebonyolítása - három hét után még hozzá sem jutottunk ennek a folyamatnak az elsajátításához - pedig meg van határozva, hogy milyen időintervallumon belül kell lebonyolítani magát a rendelést, mert azon túl már nem fogadnak el semmit, és nem beszélve arról, hogy egy több funkciós, nagyon precíz bonyolult rendszerről lévén szó 1-2 nap nem elég ennek az elsajátításához. Természetesen a betanító és az eredeti áruházban ez is másként működik. Nem értettem, hogy miért nem hasonló méretű áruháznál tanultunk, holott lett volna egy ugyanolyan méretű, működő áruház és még közelebb is lett volna. Több mint három hét telt el a betanulási időből de még csak közelébe sem kerültünk a lényegnek, ahhoz, amit végeznünk kellene. Képtelenség volt átlátni a munkakört, a kapkodás és a szervezetlenség miatt.

A multi elképzelése az volt, hogy a mi érdekünk, hogy minél hamarabb elsajátítsuk szükséges tudást, ami azt jelentette, hogy ne menjünk hétvégére haza, miért nem maradunk ott és tanulunk. Bezzeg az igazgató nem maradt volna velünk, ő haza ment volna a családjához. Ekkor már egyre jobba érdekelt a fizetésről szóló szóbeszéd, miszerint lehet, hogy a betanulás után csak 4 %-kal emelkedik a bérünk. Bár nehezen, de bevallották, hogy igaz, illetve még ez sem biztos, mert a fizetésemelés pontozás alapján fog menni. Ha valaki nem felel meg e pontrendszernek, akkor nem kapja meg a 4%-kos emelést sem.

Végül egy hónap után úgy döntöttem, hogy eljövök. Ezalatt az egy hónap alatt annyi fáradt és életunt emberrel sehol máshol nem találkoztam, mint ezen a munkahelyen, ami megdöbbentett, de a tapasztaltak alapján sajnos nem csodálkoztam. Pedig a szlogenjük arról szól „ mosolyogj, hogy a vevők elégedetten távozzanak”, kérdem én hogyan mosolyogna egy olyan ember, akit nap mint nap megaláznak azzal, hogy feltételezik róla, Ő lop.

Miért engedheti meg magának bárki is ma Magyarországon, hogy így bánjanak az emberekkel. Sajnos tisztában vannak vele, hogy nagy a munkanélküliség és sokan tűrnek, még akkor is ha megalázzák és emberi mivoltukat semmibe veszik. Nem lehet csodálkozni, hogy ilyen és ehhez hasonló esetek fordulhatnak elő, hisz az ország vezetésének kellene példát mutatnia Erkölcsből és Tisztességből, de nem ezt tapasztaljuk. Nagyon jó lenne, ha valakik figyelmeztetnék az ilyen munkaadókat, hogy állj és ne tovább.

Kundráth Györgyné